Isten felszólítja Mózest, hogy mondja meg Áronnak és fiainak, hogyan áldják meg papként Izrael népét:
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4 Mózes 6, 24-26).
Senki nem tudja odaadni azt, amije nincs. Így az áldást is meg kell kapnunk, mielőtt tovább tudjuk adni (kiindulva a 34. körlevélből). Ezért folyvást könyörgünk Jákob pátriárkával: „Nem hagylak addig elmenni, míg előbb meg nem áldottál“ (Gen 32,37). Az Új Testamentum áldozata, a szent Szakramentum, a Szentírás olvasása és az ima azok a csatornák, amelyeken keresztül föként kapjuk a isteni áldásfolyamot.
Ábrahámot felszólította Isten: „Legyél áldás“ (Gen 12, 2) Az Új Testamentum szempontjából minden megkereszteltnek azt mondják: Sugározd az áldást a Krisztus szellemében eltöltött élettel! Az áldás valósága abban van, hogy – azáltal, hogy egyesültünk Krisztussal – hivatottak vagyunk, hogy az égi erőket lehozzuk a földi életbe. Így válunk Áldássá sokak számára.
Szorongattatásunkban és szükségünkben áldjuk meg üldözőinket és ellenségeinket.
„Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak (…) (Máté 5, 44)
v.ö. „(…) Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket! (Lukács 6, 28)
v.ö. „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok!“ (Pál levele a rómaiakhoz 12,14) – hogy így változtassuk át a rosszat jóvá.
Az áldás az irgalmasság megnyilatkozása felebarátainkkal szemben és ez a tett lelkünket számos kegyelemmel tölti el:
„A lélek, aki áldás, böségesen jóllakik, s aki itat, maga is inni fog.“ (Példabeszédek könyve 11, 25).